Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Folytassuk Paramahansza Jogananda (vegetáriánus) Egy jógi önéletrajza című könyvének 5. fejezetével: „Egy ’illatszent’ csodatételei” 5. FEJEZET: Egy „illatszent” csodatételei „Egyenesen a szentre néztem; aki gyors pilantást vetett rám. Kövérkés, szakállas, sötét bőrű férfi volt, nagy, csillogó szemekkel. – Örülök, hogy látlak, fiam. Mondd, mit szeretnél! Kérsz egy kis illatot? – Minek? – Megjegyzését kissé gyerekesnek találtam. – Hogy átéld az illatok élvezetének varázslatos élményét. – Illatgyártásra fogja be ISTENT? – Miért ne? ISTEN amúgy is készít illatot. – Igen, de Ő törékeny, szirmokból álló üvegcséket alkot, hogy frissen használjuk, majd eldobjuk őket. Tud virágokat materializálni? – Illatokat materializálok, kis barátom. – Akkor az illatszergyárak tönkremennek. – Meghagyom nekik a mesterségüket! Az én célom ISTEN hatalmának bemutatása. – Uram, szükséges bizonyítani ISTENT? Nem tesz-e csodákat mindenben és mindenütt? – De igen, ám nekünk is meg kell nyilvánítanunk valamit az Ő végtelen teremtő sokszínűségéből. – Mennyi időbe telt elsajátítania ezt a tudományt? – Tizenkét évbe. – Hogy illatokat állítson elő asztrális úton! Úgy tűnik, tisztelt szentem, tizenkét évet vesztegetett illatokra, amelyeket megvehet néhány rúpiáért egy virágüzletben. – Az illat elenyészik a virággal. – Az illat elenyészik a halállal. Miért vágyakozzam olyasmire, ami csak a testnek szerez örömet? – Filozófus úr, örömet szerez elmémnek. Most nyújtsd ki a jobb kezed! – Áldó mozdulatot tett. Néhány lábnyira voltam Gandha Babától; senki más nem volt elég közel ahhoz, hogy hozzám érjen. Kinyújtottam a kezemet, amit a jógi nem érintett meg. – Milyen illatot szeretnél? – Rózsát. – Legyen hát! Nagy meglepetésemre erős, elbűvölő rózsaillat áradt a tenyerem közepéből. Mosolyogva kivettem egy nagy, fehér, nem illatos virágot egy közeli vázából. – Át lehet itatni ezt a nem illatos virágot jázminillattal? – Legyen hát! A szirmokból azonnal jázminillat áradt. Megköszöntem a csodatevőnek, majd leültem egyik tanítványa mellé. Elmondta, hogy Gandha Baba, akinek rendes neve Vishudhananda, számos meghökkentő jóga titkot tanult egy mestertől Tibetben. Biztosított arról, hogy a tibeti jógi már több mint ezeréves. – Tanítványa, Gandha Baba nem mindig olyan egyszerű szóbeli módon hajtja végre illatcsodáit, ahogyan az imént láttad. – A tanítvány nyilvánvaló büszkeséggel beszélt mesteréről. – Eljárása igen különböző, igazodva a vérmérsékletek sokféleségéhez. Csodálatos ember! A kalkuttai értelmiség számos tagja is a követői közé tartozik. Magamban elhatároztam, hogy nem gyarapítom a számukat. Nem kedveltem a túl szó szerint ‘csodálatos’ gurukat. Udvariasan köszönetet mondtam Gandha Babának, majd távoztam. Hazafelé ballagva elgondolkodtam a nap három, egymástól igen különböző találkozásán. Nővérem, Uma fogadott, amikor beléptem Gurpar Road-i ajtónkon. – Milyen divatos lettél, már illatszert is használsz! Szótlanul intettem neki, hogy szagolja meg a kezemet. – Milyen vonzó rózsaillat! Szokatlanul erős! Én inkább „erősen szokatlannak” véltem, és szótlanul az orra alá tartottam az asztrálisan illatosított virágot. – Ó, imádom a jázmint! Megragadta a virágot. Komikus értetlenség suhant át az arcán, miközben újra meg újra megszagolta a jázminillatot árasztó virágot, amelyről jól tudta, hogy nincs illata. Reakciója eloszlatta a gyanúmat, hogy Gandha Baba önszuggesztív állapotot idézett elő bennem, aminek hatására egyedül én érzékelhettem az illatokat. Később egy barátomtól, Alakanandától hallottam, hogy az „illatszentnek” olyan hatalma van, amit jó lenne, ha Ázsia, és ma már Európa éhező milliói is birtokolnának. – Száz másik vendéggel együtt jelen voltam Gandha Baba burdwani otthonában – mesélte Alakananda. – Ünnepi alkalom volt. Mivel a jógiról azt tartották, hogy képes tárgyakat előhúzni a semmiből, nevetve arra kértem, materializáljon néhány idényen kívüli mandarint. Az összes banánlevél tányéron lévő luchi azonnal felfúvódott. Mindegyik kenyérbatyu egy-egy meghámozott mandarint rejtett. Némi aggodalommal haraptam bele az enyémbe, de nagyon finomnak találtam. Évekkel később belső felismerés révén megértettem, miként hajtotta végre Gandha Baba a materializációit. A módszer sajnos elérhetetlen a világ éhező tömegei számára. A különböző érzékszervi ingereket, amelyekre az ember reagál – tapintás, látás, ízlelés, hallás és szaglás – az elektronokban és protonokban lévő rezgésbeli ingadozások hozzák létre. A rezgéseket pedig „lifetronok” (életrészecskék), finom életerők, vagy az atominál is finomabb energiák szabályozzák, amelyek intelligensen fel vannak töltve az öt jellegzetes érzékszervi eszme-szubsztanciával. Gandha Baba a kozmikus erőre hangolódva bizonyos jógagyakorlatok révén képes volt irányítani az lifetronokat, hogy átrendezzék rezgésszerkezetüket, és tárgyiasítsák a kívánt eredményt. Illat-, gyümölcs- és egyéb csodái evilági rezgések tényleges materializációi voltak, nem pedig hipnózissal előidézett belső érzetek. Az „illatszentéhez” hasonló csodatételek látványosak, de spirituálisan haszontalanok. Mivel a szórakoztatáson túl alig van céljuk, eltérítenek ISTEN komoly keresésétől. Az orvosok kisebb műtéteknél egyfajta lelki kloroformként alkalmazták a hipnózist olyan betegeknél, akiket az érzéstelenítő veszélyeztethetett volna. A hipnotikus állapot azonban káros azokra, akiket gyakran vetnek alá neki; negatív pszichológiai hatást vált ki, ami idővel megzavarja az agysejteket. A hipnózis illetéktelen behatolás egy másik ember tudatának területére. Átmeneti jelenségeinek semmi közük az Isteni felismerésre jutott emberek csodáihoz. Az ISTENBEN éber igaz szentek a Teremtő Kozmikus Álmodóval harmonikusan összehangolt akaratuk révén idéznek elő változásokat ebben az álomvilágban. A mesterek helytelenítik a szokatlan képességek hivalkodó mutogatását. A perzsa misztikus, Abu Said egyszer kinevetett bizonyos fakírokat, akik büszkék voltak a víz, a levegő és a tér feletti csodás hatalmukra. – A béka is otthon van a vízben! – jegyezte meg Abu Said szelíd gúnnyal. – A varjú és a keselyű is könnyedén repül a levegőben; az Ördög pedig egyszerre van jelen Keleten és Nyugaton! Az az igaz ember, aki erényesen él embertársai között, ad és vesz, mégsem feledkezik meg ISTENRŐL egyetlen pillanatra sem! Egy másik alkalommal a nagy perzsa tanító így fejtette ki a vallásos életről vallott nézeteit: – Félretenni, ami a fejedben van (önző vágyaidat és törekvéseidet); szabadon odaadni, ami a kezedben van; és soha nem meginogni a megpróbáltatások csapásaitól! Sem a Kalighat-templom pártatlan bölcse, sem a Tibetben képzett jógi nem elégítette ki guru iránti vágyakozásomat. Szívemnek nem kellett oktató felismeréseihez, és annál harsányabban kiáltotta a maga „Bravóit!”, mivel oly ritkán szólították elő a csendből. Amikor végre találkoztam mesteremmel, pusztán magasztos példájával mutatta meg nekem, milyen az igaz ember.”
